Negyedével esett az Erste profitja
Az Erste Bank Hungary tavaly 23,611 milliárd forint adózott nyereséget ért el, ami 27 százalékkal marad el az előző évitől - tette közzé a bank a gyorsjelentésében, melyet hétfőn, Budapesten, sajtótájékoztatón mutattak be.
Papp Edit, a bank elnök-vezérigazgatója elmondta: az Erste aktivitása nem csökkent, sőt a mérlegfőösszeg jelentősen, 10,3 százalékkal emelkedett, tavaly év végén 2.902,656 milliárd forintot tett ki, de a banknak jelentős összegű céltartalékot kellett félre tennie.
A bank a gyorsjelentését konszolidáltan, nem auditáltan, a nemzetközi számviteli szabályok alapján (IFRS) tette közzé.
Az Erste Bank adózás előtti nyeresége tavaly 33,337 milliárd forint volt, ami mintegy 24 százalékkal kisebb a 2008. véginél.
A gyorsjelentés szerint a bank növelte hitelállományát, az ügyfelekkel szembeni követelések tavaly 2.072,887 milliárd forintot tettek ki, ami közel 3 százalékkal haladta meg az előző évit. A hitelek után képzett kockázati céltartalékok viszont tavaly 48,84 milliárd forintra nőttek, szemben a 2008. végi 18,32 milliárd forintról, ami a pénzügyi-gazdasági válság következménye.
A betétek állománya tavaly jelentősen nőtt: az ügyfelekkel szembeni kötelezettségek 1.138,5 milliárd forintra rúgtak, ami egy év alatt több mint 20 százalékos bővülés.
Papp Edit elmondta: a bank az elmúlt évben minden szegmensben növelte piaci hányadát, a lakossági hitelek területén piaci részesedése meghaladta a 13 százalékot, a lakáshitelek esetében a piaci részesedése 16 százalékot mutatott, a lakossági betéteknél több mint 8 százalék volt.
Papp Edit kérdésre elmondta: az idén a fókuszban a betétgyűjtés áll majd, a bank olyan konstrukciókat dob majd piacra, amelyek a hosszú távú megtakarításokat ösztönzik.
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges






