hírek

Vezetékjog bejegyzéssel kapcsolatos panaszok

A Banki Hiteltanácsadók és Kihelyezők Egyesületéhez  több bejelentés érkezett hitelközvetítőktől, illetve fogyasztóktól, hogy ingatlanuk tulajdoni lapjára hitelügyintézés közben széljegyen vezetékjog került bejegyzésre.
Megtudtuk, hogy az áramszolgáltató tömegesen jegyeztet be a földhivatalokkal ingatlanok tulajdoni lapjaira vezetékjogot az érintettek értesítése nélkül. A vezetékjog az érintett ingatlanok légterében húzódó elektromos vezeték hozzáférhetőségét hivatott biztosítani.  

Márciustól indul a PSZÁF hitelkalkulátora

Binder István szóvivő az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában elmondta, hogy a szervezet honlapján márciusban jelenik meg az új kalkulátor.

Hitelcsapdák - hogyan kerülhetőek el

Elnökünk, Kézdi Zsolt alábbi cikke megjelent a Világgazdaság online hitel rovatában is.

Öt új fiókot nyit a CIB

Az elmúlt évben az egyik hazai hitelintézet által kiírt pályázat során öt bankfiók megvásárlását célozta meg a CIB Bank

Az elmúlt évben az egyik hazai hitelintézet által kiírt pályázat során öt bankfiók megvásárlását célozta meg a CIB Bank, s a három budapesti és két, megyeszékhelyen működő egységre sikeres megállapodás született – áll a hitelintézet ma kiadott közleményében.

Hamarosan indulhat az uniós mikrohitelezés

Néhány hónapon belül már pályázni lehet az uniós mikrohitelre, miután az Európai Parlament csütörtökön Strasbourgban elfogadta Göncz Kinga (MSZP) jelentését az új program finanszírozásáról.

Az uniós intézmények között kötött megállapodás értelmében az EU mostantól négy éven át összesen 100 millió eurót biztosít a hátrányos helyzetű emberek vállalkozásainak, illetve foglalkoztatásának támogatását célzó hitelkeretre.

Göncz Kinga a szavazás után hangsúlyozta: hamarosan "több tízezren kaphatnak lehetőséget az újrakezdéshez".

Még mindig könyörögni kell hitelért a hazai bankoknál

Továbbra is csak a legjobb adósok kaphatnak kölcsönt a magyar bankoktól, pedig a likviditásszűke már nem indokolná a szigorú feltételeket. Mfor.hu-tudósítás.
hirdetés

„A válság előtt az indokoltnál nagyobb kockázatot vállaltak a bankok, most viszont még annyit sem vállalnak, amennyi indokolt lenne” - hangzott el az MNB csütörtöki sajtóbeszélgetésén.

A hitelpiacon még nincs vége a válságnak

A földhivatalok károkozása az ingatlan tulajdonosoknak és az államnak?

Több hasonló bejelentés érkezett Egyesületünkhöz, hogy az ELMŰ vezetékjogot jegyeztet be ingatlanok tulajdoni lapjára a tulajdonosok értesítése, tudta nélkül.
Megtudtuk, hogy a földhivatalok tömegével kapják a soron kívüli bejegyzési kérelmeket, és jegyzik be a vezetékjogokat anélkül, hogy meggyőződnének a jogalap meglétéről, és arról, hogy a tulajdonos(ok)nak van-e tudomása,  illetve beleegyezett-e a bejegyzésbe.
Szakértői vélemények szerint mind az ELMŰ, mind és földhivatalok eljárása jogszerűtlen, és mindkettő jelentős mennyiségű perre, és kártérítési igényre számíthat.

Gyorsmérleg az MFB-től

A Magyar Fejlesztési Bank Zrt (MFB) január 31-ig közel 293 milliárd forint új hitelt hagyott jóvá a vállalkozói programok szerinti hitelek keretében - tudatta a bank közleményben.

Január 25-31. között 528 millió forintot folyósított a kis- és középvállalati szektor vállalkozóinak, ami a korábban jóváhagyott hitelszerződések teljesítése.

Ügyintézői hiba az OTP-nél: lépéseket tesz a bank

Tudomásul veszi az OTP a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének piacfelügyeleti eljárásban hozott, a bankot tízmillió forintos bírság megfizetésére kötelező határozatát, melyről múlt pénteken számolt be a Portfolio.hu. A szóban forgóhoz hasonló ügyintézői mulasztások elkerülése érdekében lépéseket tesz a bank - derül ki az OTP mai sajtóközleményéből.

Kivonul Magyarországról a Banco Popolare?

Egyre hangosabbak azok a piaci pletykák, melyek arról szólnak, hogy az olasz tulajdonú Banco Popolare kivonul Magyarországról és eladásra kínálja hazai érdekeltségét.

A ProfitLine.hu - egy a neve elhallgatását kérő - a Banco Popolare-hoz közeli értesülése szerint az olasz Banco Popolare 100%-os tulajdonában lévő Banco Popolare Hungary Zrt. alig 3 éves Magyarországi pályafutásának vége közeledik, a bank eladásra kínálja hazai leányát.

 

Tartalom átvétel